Kedves blogom!

Hazajuthattunk volna. Elmehettünk volna a szigetről és örökre megfeledkezhettünk volna mindenről ami itt történt. Persze ez se mehetett volna ilyen egyszerűen. Éppen megfürödtünk Simon-nal, Maurice fejeseket ugrált, Röfi a parton ült és mélyen gondolkozott valamin, Mikor egy füst csíkot láttam meg a víz felett. Egy hajó volt amiben emberek ülnek! Kijuthattunk volna! Mint már megszoktuk Jack ismét elszúrta.  A tűz-őröket elhvíta vadászni. Felszaladtunk a hegyre de már késő volt. Röfi messze járt a szemüvegével és még egy kis parázs se volt a tűz helyén.

Jack badarságokat kiabálva rohant fel a hegyre, hogy ők bizony elejtettek egy malacot. Talán valami olyan lehetett, hogy „Öld meg a malacot! Vágd el a torkát! Ontsd ki a vérét!”. Nem is érdekelte mi történt, a beteges vadászási mániája miatt. Gyorsan odamutattam ahol a hajó már rég messze járt, de csak akkor esett le neki. Mintha már ki se akart volna szabadulni. Itt minden kiborult belőlem. Miért nem tudnának az ő csapattagjai segíteni? Utána is elmehettek volna vadászni de legalább lenne kuckónk mostanra.

A következő pillanatban odament Röfihez és megütötte. Bennem megállt az ütő. A szemüvege leesett a földre és az egyik lencséje millió apró darabra hullott. Röfi hangja még tisztán cseng a fülemben „ Most csak a fél szememmel látok!… Ezt még megkeserülöd…,, Nem hittem, hogy Jack képes lenne ilyesmire. Ezek után semmi nem lesz a régi a szigeten ha már mi is egymás ellen fordultunk. Közbeszóltam, hogy segítsek az áldozatnak, de nem tettem sok jót  vele. Jack csak a tűzért kért bocsánatot a szemüvegért még eszében sem volt. A többiek erre még nagyobb hódolattal néztek rá már el is felejtették valójában mit tett.

Bevallom nem túl hősies, de a sok gyümölcs után a hús nekem is jól esett.